Back to top

Díjazottak

2020

Dr. Feld István

történelem-régészet szakos bölcsész, nyugdíjas habilitált egyetemi docens
 

Kutatóként és egyetemi oktatóként is a régészet kiemelkedő alakja. Ásatásokon, épületkutatásokon szerzett gyakorlati tapasztalata nagyszerűen ötvöződik elméleti felkészültségével.

Az utóbbi évtizedekben kutatásai jelentették az alapot számos jelentős műemlékünk szakszerű megújulásához. Gyula, Füzér, Sárospatak, Ozora sok évtizedes régészeti kutatása a magyar művészettörténet, a várépítészet számára is fontos adalékokkal szolgált középkorunk, késő középkorunk történetéhez. A várprogramhoz munkájának eredményei adtak szakmai alapot. Ugyanilyen jelentősek templomkutatásai (Nagylózs, Zubogy, Vámosatya).

Munkásságát számos publikációban és előadásban tette közkinccsé. Aktív tagja minden komoly fórumnak, szervezetnek, ahol a régészet és a műemlékvédelem érdekében lehet szakmai segítséget nyújtani. Az ELTE Régészettudományi Intézetének tanszékvezetőjeként régész generációkat nevelt. Szakmai elkötelezettségét a szakmai civil szervezetekben vállalt önzetlen munkája is jellemzi.

 


 

Dr. Bálint Marianna

régész-muzeológus
 

Két évtizede vesz részt tevékenyen a magyarországi régészeti örökség védelmében, pályafutása első felében mint a kulturális örökséggel foglalkozó közigazgatási szakember, 2013 óta a Hajdúsági Múzeum régészeként.

Felismerve, hogy a régészeti örökséget mennyi károkozás éri csupán amiatt, hogy a civil lakosság nincs tudatában, milyen értékkel találkozik (pl. mezőgazdasági vagy építőipari tevékenység során), tudományos alapokon kialakított és a gyakorlatban nagy sikerrel működtet egy közösségi régészeti modellt, amelyben – szakemberek irányításával – a civilek bekapcsolódhatnak a régészeti leletek történeti forrássá válásának folyamatába. A lakosok bármely ponton bekapcsolódhatnak, akár végig is kísérhetik az egymásra épülő elemekből álló folyamatot, így a későbbiekben maguk is felismerik majd a régészeti korú tárgyakat, és tudni fogják, milyen lépéseket kell megtenniük a leletmentés érdekében. A modellt Hajdúböszörményben a közoktatásba is beépítették.

Múzeumi tevékenysége mellett aktív résztvevője a régészeti tudományos életnek, melyet széles körű publikációs tevékenysége fémjelez. Kutatási területe a régészeti topográfia, településhálózat kutatás, környezetrégészet, környezet- ill. tájtörténet.