Újlaki Zsuzsánna

Újlaki Zsuzsánna régész pályafutása során számos területen ért el kiemelkedő eredményeket: mentő és megelőző feltárásokban, kiállításrendezésben és ismeretterjesztő előadásokban.
Alázatos munkája meghatározó volt az elmúlt két évtized örökségvédelmi jogszabályainak előkészítésében, az ágazati döntéshozatal anyagaiban és a szakma legfontosabb döntéseiben.

Újlaki Zsuzsánna 1988-ban végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karának régész szakán. Pályafutását Dunaújvárosban kezdte, az Intercisa Múzeumban, ahol több mint tíz évig dolgozott muzeológusként. Legjelentősebb ásatása a dunaújvárosi Öreghegyen a római katonai fürdő feltárása volt, amelynek romkonzerválási munkájában is szerepet vállalt. Ismeretterjesztő kötetben dolgozta fel az Intercisa Múzeum mécseseit, és rész vett átfogó leletfeldolgozások mécseseinek áttekintésében is.

2000-től a Kulturális Örökség Igazgatóságának, majd 2001-től a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak munkatársa. 2012-től a Belügyminisztériumban, majd a Miniszterelnökségen dolgozott, ahol a régészeti örökségvédelem szakmai irányításával járó feladatokat koordinálta. 2014-ben komoly szerepet játszott a kulturális örökség védelméről szóló törvény átfogó módosításában, valamint az azt követő években a kapcsolódó jogszabályok megalkotásában, az örökségvédelmi vagy azzal kapcsolatos jogi környezet alakításában. 2019-től az Ásatási Bizottság titkári feladatait látta-látja el, emellett a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központban szakmai koordinátorként az örökségvédelmi jogszabályozás során szerzett tapasztalataival és gyakorlatával segíti a régészeti feladatellátást.

Közel tíz éve meghívott előadója az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének, ahol a muzeológia és örökségvédelem oktatásában vesz részt. A régészfelügyelők, kormányhivatali örökségvédelmi szakügyintézők, de sokszor a gyakorló régészek is rendszeresen keresik tanácsait kérve. Újlaki  Zsuzsánna alázatos „háttérember”, akinek munkája meghatározó volt az elmúlt két évtized örökségvédelmi jogszabályaiban, az ágazati döntéselőkészítő anyagokban és a szakma legfontosabb döntéseiben.