Vicze Magdolna PhD

Dr. Vicze Magdolna tanulmányait a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK Régészeti Tanszékén végezte, ahol 1986-ban kétszakos régész diplomát szerzett, majd 2001-ben védte meg PhD disszertációját. Dolgozott az MTA Régészeti Intézetében és az ELTE BTK Régészeti Tanszékén. 1996 óta a százhalombattai „Matrica” Múzeum régész-múzeológusa, 1998-tól igazgatóhelyettese, 2005-től pedig az intézmény vezetője volt.

Tudományos kutatási területe az őskori régészet, azon belül is a bronzkor időszaka, temetkezések és településhálózat komplex tanulmányozása, környezetrégészet, környezettörténet, tájtörténet.
1999 óta vezetője a nemzetközi jelentőségű Százhalombatta - Földvár település feltárásának. Tudományszervező és publikációs tevékenysége szerzőként és szerkesztőként folyamatos, kiemelkedő hazai és nemzetközi tanulmánykötetekben és szakfolyóiratokban jelennek meg munkái, hazai és külföldi konferenciák szervezője és állandó résztvevője.

Vezetésével a múzeum specialitása – a helyi történeti és néprajzi anyag gyűjtése és megőrzése mellett – a régészet, illetve a régészeti kutatás, amelynek részben módszertani központja is. A Múzeum gyűjtőterületén található őskori földvár az első igazi „európaiság” korszakában – azaz a bronzkorban élte virágkorát.

Simon Zoltán Sándor

Érdeklődése már középiskolás korában Magyarország középkori története és a középkori régészet felé fordult. Diákként több ízben is részt vett régészeti ásatásokon (Solymár vár, Pécsvárad bencés apátság). Az Országos Műemléki Felügyelőségen kezdett dolgozni, régésztechnikusként. Ennek során számos régészeti kutatáson és műemléki falkutatáson vett részt. A munkák helyszínei sokszor az ország legfontosabb műemlékei voltak (például: Zsámbék premontrei kolostor, Szentgotthárd Magtártemplom, Ozora vár).

Az Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurálási Központ munkatársaként kutatási területei elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén, kisebb részben pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében voltak. Közülük a két legfontosabb a füzéri vár és Regéc várának évtizedeken átívelő kutatása volt. Nemzetközi megállapodások keretében több éven keresztül részt vett a nagyváradi vár, a gyergyószárhegyi Lázár kastély és a borsi Rákóczi kastély kutatásában.

Jelenleg a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ munkatársa, mint tudományos referens. Ebben a beosztásában Tokaj-Hegyalja műemléki topográfiáján dolgozik. A település érdekében végzett munkáját Regéc község díszpolgári címmel ismerte el. Kutatásainak eredményeit rendszeresen publikálja, számos hazai és külföldi tudományos konferencia aktív résztvevője volt, előadásokkal is. Hivatali munkáján túl egyik szerkesztője a Várak, kastélyok, templomok című örökségturisztikai folyóiratnak.

Dr. Feld István

Kutatóként és egyetemi oktatóként is a régészet kiemelkedő alakja. Ásatásokon, épületkutatásokon szerzett gyakorlati tapasztalata nagyszerűen ötvöződik elméleti felkészültségével.

Az utóbbi évtizedekben kutatásai jelentették az alapot számos jelentős műemlékünk szakszerű megújulásához. Gyula, Füzér, Sárospatak, Ozora sok évtizedes régészeti kutatása a magyar művészettörténet, a várépítészet számára is fontos adalékokkal szolgált középkorunk, késő középkorunk történetéhez. A várprogramhoz munkájának eredményei adtak szakmai alapot. Ugyanilyen jelentősek templomkutatásai (Nagylózs, Zubogy, Vámosatya).

Munkásságát számos publikációban és előadásban tette közkinccsé. Aktív tagja minden komoly fórumnak, szervezetnek, ahol a régészet és a műemlékvédelem érdekében lehet szakmai segítséget nyújtani. Az ELTE Régészettudományi Intézetének tanszékvezetőjeként régész generációkat nevelt. Szakmai elkötelezettségét a szakmai civil szervezetekben vállalt önzetlen munkája is jellemzi.

Dr. Bálint Marianna

Két évtizede vesz részt tevékenyen a magyarországi régészeti örökség védelmében, pályafutása első felében mint a kulturális örökséggel foglalkozó közigazgatási szakember, 2013 óta a Hajdúsági Múzeum régészeként.

Felismerve, hogy a régészeti örökséget mennyi károkozás éri csupán amiatt, hogy a civil lakosság nincs tudatában, milyen értékkel találkozik (pl. mezőgazdasági vagy építőipari tevékenység során), tudományos alapokon kialakított és a gyakorlatban nagy sikerrel működtet egy közösségi régészeti modellt, amelyben – szakemberek irányításával – a civilek bekapcsolódhatnak a régészeti leletek történeti forrássá válásának folyamatába. A lakosok bármely ponton bekapcsolódhatnak, akár végig is kísérhetik az egymásra épülő elemekből álló folyamatot, így a későbbiekben maguk is felismerik majd a régészeti korú tárgyakat, és tudni fogják, milyen lépéseket kell megtenniük a leletmentés érdekében. A modellt Hajdúböszörményben a közoktatásba is beépítették.

Múzeumi tevékenysége mellett aktív résztvevője a régészeti tudományos életnek, melyet széles körű publikációs tevékenysége fémjelez. Kutatási területe a régészeti topográfia, településhálózat kutatás, környezetrégészet, környezet- ill. tájtörténet.

Ilon Gábor

Több mint harminc éve meghatározó szervező-, kutató- és tanáregyénisége a magyarországi régészetnek. Fő kutatási területe a bronzkori Kárpát-medence története, de kiemelt figyelmet fordít az összes régészeti korszakra. Hatalmas terepi tapasztalattal rendelkezik, megelőző és tervásatások sokasága fűződik nevéhez. Számon tartott, megbecsült személynek számít az európai bronzkor kutatói közösségében is.

1982-84-ig a pápai múzeum igazgatója, majd a szombathelyi Savaria Múzeum régész osztályvezetője, 2002-től igazgatóhelyettese volt. 2008-2015-ig a Kulturális Örökségvédelmi szakszolgálatnál és jogutódainál dolgozott, a Forster Központban a nyugat-dunántúli régió irodavezetőjeként.

Tudományos kutatásai térben és időben egyaránt széles területet ölelnek át. Legmeghatározóbb tudományos munkái a Dunántúl késő bronzkorával kapcsolatban születtek (Gór, Németbánya, Velem, Zanat, Nagydém), és új szempontok szerint dolgozott fel fontos depóleleteket is (Velem, Szombathely).

Rendkívül sokat tett a hazai régészeti örökség népszerűsítésért: a Kőszeg régészeti olvasókönyve (2016) című munkáját a térség középiskolásaihoz és tanáraihoz eljuttatva országos szinten is példa nélkül álló, szemléletváltó oktatási kísérletet kezdeményezett. Meghatározó tanári, oktatói tevékenysége is: 1994-ben az ő közreműködésével jött létre a szombathelyi főiskola régésztechnikusi képzése. Csaknem két évtizedes tanári munkájának köszönhetően máig a szakmában dolgozó technikusok kerültek ki a keze alól, de történelemtanárok tucatjai váltak a régészeti örökség védelmezőivé. Írásai, kiállításai, előadásai több generáció figyelmét hívták fel régészeti örökségünk értékeire, megőrzésük, védelmük fontosságára. Személyéhez kötődik számos Vas megyei lelőhely örökségturisztikai hasznosítása is.

Rózsa Zoltán

Rögtön az egyetem után helyezkedett el az orosházi múzeumban, amelyet 2001 óta igazgat. Szakmájához őszinte ragaszkodás köti, figyelme egyaránt kiterjed a terepi munkára, a szaktudományos problémák tárgyalására és a tudományszervezésre. Kutatói szemlélete rendszeralkotásra törekvő. Munkájában dinamikus és kitartó, személyisége a helyi közösség kulturális életében kulcsfontosságú. Szenvedéllyel kutatja szűkebb pátriája múltját, és ismereteit előadások, tanulmányok formájában meg is osztja a helyi közösséggel.

A vezetése alatt álló múzeum mindenki számára nyitott, ismereteket és élményeket adó, család- és emberbarát hely, ahol természetes módon formálódnak a szakmai és baráti kapcsolatra épülő mikroközösségek. Legnagyobb érdemei egyike pont ez a közösségépítés. Példaértékű modellt dolgozott ki a múzeum gyűjtőterületén aktív hobbi fémkeresősök bevonásával a régészeti emlékek kutatásába, szigorúan megkövetelve a szakmai szempontokat. Csapatával az elmúlt öt évben több mint 20 ezer régészeti korú műtárggyal gazdagodott a múzeum.

Népvándorlás koros régészként kezdetben szarmata és avar kori temetők, települések emlékanyagának feldolgozásával foglalkozott, amely fokozatosan kiegészült az Árpád-kori Orosháza régészeti problémáinak részletekbe menő vizsgálatával. A kutatásokhoz forrásanyagot saját ásatásai szolgáltattak. Emellett számos tanulmány társszerzője.